10 feledésbe merült fontos dolog, amit érdemes lenne megtanítani gyerekeinknek

Gyakran elfelejtkezünk arról, hogy régen milyen fontos módszerekkel nevelték a gyerekeket és milyen tanácsokkal segítették általában a nevelést.

Könnyű azt mondani, hogy jó szülők vagyunk, ennek meg is kell felelni. Egy gyereknek minden nap szüksége van segítségre, hiszen az élete a szülei segítségéről függ. Sok szülő rájött, hogy napjainkban a fiatalok nem tudnak rendesen viselkedni.

“Akkor hogyan neveljük őket?” hangzik el a kérdés. Jó nevelés, szeretet, határok kiszabása, ezek mind hatással vannak a gyerekre.Ugyanakkor fontos a környezet a barátok, a családtagok szerepe is.

A gyerekek fejlődése szempontjából fontos az, hogy sok mindennel megismerkedjenek, megtanulják az alapvető emberi értékeket és azt, hogyan viselkedjenek embertársaikkal.

Az alábbiakban 10 olyan fontos dologról olvashatunk, melyek feledésbe merültek de a gyereknevelés szempontjából nagy segítség lehet a szülők számára.

1. Kérdezd meg a másikat: “Hogy vagy?”

Ez egy nagyon egyszerű kérdés, mégis nagyon sokat jelenthet a másik ember számára. Az is fontos, hogyan tesszük fel ezt a kérdést. Az a lényeg, hogy a kérdést azért tettük-e fel, mert csak udvariasak szeretnénk lenni vagy azért, mert meg is szeretnénk tudni, hogy van a másik.

2. Pakolj el magad után

Ez eléggé evidens, de sajnos nem mindenki fordít erre figyelmet. Sokan azt gondolják, hogy a tányérok majd maguktól fognak eltűnni. Mindig el kell pakolni magunk után, attól függetlenül, hogy otthon vagyunk-e vagy vendégségben vagy valahol máshol.

3. Kérj engedélyt, mielőtt megteszel valamit

Napjainkban már nem olyan egyértelmű az, hogy valakinek az engedélyét kérjük ahhoz, hogy valamit megtegyünk. Pedig ez egy nagyon egyszerű és udvarias gesztus.

4. A másik ember külsejével kapcsolatban ne tégy negatív megjegyzéseket

Semmilyen körülmények között ne mondj embertársad külsejével kapcsolatban negatív dolgokat. Ha udvarias szeretnél lenni, akkor inkább tégy pozitív megjegyzést. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az emberek külseje igen kényes téma.

5. A rendes nevükön szólítsd az embereket

Erről sokan elfelejtkeznek és nem is tesznek így napjainkban. Sokszor a becenevükön szólítjuk embertársainkat vagy csak azt mondjuk, hogy “Te”. Tiszteletet fejez ki az, ha valakit a rendes nevén szólítunk és ha kialakul egy becenév akkor azt majd inkább később használjuk.

6. Szülők iránti tisztelet

Erről már szinte mindenki megfeledkezik. A mai fiatalok nem tudják mi az, hogy a szülők iránti tisztelet. Fontos az, hogy tiszteljük tanárainkat, szüleinket, nagyszüleinket.

7. Fogd meg az ajtót és tartsd nyitva az utánad bejövő idegennek is

Ez magától értetődő mégis sokan nem figyelnek erre az apróságra. Ha bemegyünk egy helyiségbe és látjuk, hogy valaki jön utánunk, akkor fogjuk meg az ajtót és tartsuk nyitva, ne hagyjuk, hogy az az orra előtt becsapódjon. Igazán egyszerű és udvarias gesztus.

8. Ne használj elektromos eszközöket

Amikor együtt vacsorázik a család, tegyük félre a tabletet vagy a mobil telefont. Ez a szabály pedig legyen érvényes az iskolában a tanteremben is.

9. Tiszteld embertársaidat

Ne tégy megjegyzéseket mások cselekedeteire. Tisztelt embertársaidat és fogadd el őket olyannak, amilyenek.

10. Ne felejtsd el kifejezni a háládat

Nagyon fontos az életben az, hogy hálásak legyünk. Ha valaki jót tett veled akkor mindenképpen találd meg annak a módját, hogy kifejezd háládat.

Neked mi a véleményed? Szerinted ezek fontos részletek? Kérjük oszd meg velünk véleményed és oszd meg ezt a cikket barátaiddal és családoddal a Faceebook-on!

Forrás:

csodalatos