Emberek

18 vicces szakítási indok

18 vicces szakítási indok

“Te túl jó vagy hozzám” – az ilyen béna szövegeken már rég túl vagyunk, most összegyűjtöttünk 18 szakítási indokot napjainkból.

1.Visszarakta a kiskanalat a cukorba, miután megkavarta vele a kávét.

2.A lakása a 8. emeleten volt és nem volt lift.

3.Volt egy anyajegy a szemhéján. Amikor csókolóztunk, egymás felé hajoltunk és rögtön látszott.Gyakran azt álmodtam, hogy az anyajegy beszél hozzám. .

4.Állandóan mondogatta a boltok neveit, amik mellett elhaladtunk kocsival.

5.Ugyanazt a dezodort használta, mint az anyám.

6.Négy nappal voltunk a szülinapom előtt és azt mondta, hogy vett nekem egy szép ajándékot. Tudtam hogy legalább 1 hónapig nem illik vele szakítani, ha vesz valamit, de nem bírtam volna ki még 34 napot ebben a kapcsolatban.

7.Csak csirkefalatkákat és sült krumplit volt hajlandó enni.

8.Nem hitt a holdra szállásban.

9.Megláttam egyszer messziről és észrevettem, hogy a feje túl nagy a testéhez képest.

10.Amikor felvételről néztünk valamit a TV-ben, nem engedte, hogy áttekerjem a reklámokat.

11.Minden alkalommal, amikor ásítottam, viccesnek gondolta, hogy bedugja az ujját a nyitott számba.

12.A szája úgy nézett ki, mint egy trapéz, amikor beszélt.

13.Ő evett a leghangosabban, folyamatosan nyitott szájjal rágott.

14.Egyesével ette a borsót. EGYESÉVEL!

Megvárta, amíg a pultos odafigyel rá, majd akkor kezdett el azon gondolkozni, hogy mit is rendeljen.

15.Túl lassan sétált. Egyszer hátrafordultam és több méterrel le volt maradva.

16.Nem vette le az alsónadrágját szeretkezés közben. SOHA!

17.Úgy járt, mint egy T-Rex.
+1 ráadás: Nem illünk össze szagilag.

Forrás:

vilagunk

Emberek

More in Emberek

A nőnek elege lett abból, hogy mindig a háza elé parkolnak -bosszúján mindenki jót nevet

napjainkMár 23, 2017

Számos következménye lehet annak, ha az anya nem szereti a gyerekét: 7 trauma, mely kialakulhat egy ilyen anya-lánya kapcsolatban!

napjainkMár 22, 2017

16 igazán nagy tapló, akiket jól pofán kéne vágni

napjainkMár 22, 2017

Mindenki ledöbbent, amikor a nő megmutatta lábszárát. Büszke arra, amije van!

napjainkMár 22, 2017

Ducivá photoshoppolta barátnőjét, hogy vékonyabbnak tűnjön mellette

napjainkMár 22, 2017

20 humoros illusztráció, hogy milyen is lenne az élet, ha egy macska lenne a főnökünk

napjainkMár 22, 2017
"A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el." Szent Ágoston

2014 Napjaink.Org

×
Lájkold oldalunkat!
Nagyra értékeljük!
Köszönöm, nem
×
Tetszett a bejegyzés?
Oszd meg Facebookon!
Köszönöm, nem