3 éves kislányt adoptált, akinek az orrát állatok rágták le, évekkel később teljesen megváltozott a kinézete!

Az egyedülálló, 44 éves Kristen Williams mindig is gyerekekre vágyott, ezért első próbálkozásra Nepálból szeretett volna örökbefogadni egy gyereket, amiért ki is fizetett 28 ezer dollárt.

Azonban az amerikai Külügyminisztérium több csalási kísérlet miatt leállította a nepáli örökbefogadásokat, így Kristen nem tudott örökbe fogadni és a pénzét is elveszítette.

De nem sokkal később Kristen megismerkedett egy 5 éves, indiai származású kislánnyal, Munni-val. A nő felfigyelt arra, hogy a kislány testén, arcán csúnya forradások vannak, amelyek arra utaltak, hogy Munni-nak szörnyű kínokat kellett átélnie.

“Amikor ránéztem az arcára, úgy éreztem magam, mint akit megüt az áram. Nagyon szíven ütött, amit láttam. Nem ilyen gyereket szerettem volna örökbefogadni, de végül annyira megszerettem, hogy ő lett a mindenem” – mesélte Kristen.

2013-ban Kristen örökbe vehette Munni-t, majd kevesebb mint egy év múlva ismét egy új kislány érkezett a családba, a 3 éves, szintén indiai származású Roopa. A kislány is elképesztő megpróbáltatásokon ment keresztül, hiszen egy szemétlerakóban hagyták, ahol éhes állatok és rovarok kezdték ki, leharapták az orrát is.

De Kristen szemében mindkét kislány tökéletes volt.

A lányok később egy óriási meglepetésben részesültek, hiszen egy orvoscsoport vállalta, hogy korrekciós műtéteket végeznek el rajtuk, hogy eltűnjenek testükről a csúnya hegek, forradások, sőt Roopa egy orrprotézisnek köszönhetően immár csodaszép kislánnyá vált.