9 különös rekordot tartó anya – Mit jelenthet a 69-es szám?

Ezek az édesanyák nem tervezték, hogy bekerülnek a „legek” közé. Vágyaik, álmaik vezették őket, vagy csupán a véletlen műve, hogy felkerültek erre a listára. Egy azonban közös bennük: boldogok és imádják a gyermekeiket!

Következzen a 9 rekorder anya!

1. Octomom

Az “Octomom” -ként is ismert, Nadja Denise Doud-Suleman Gutierrez 2009 januárjában adott életet nyolcas ikreinek. Suleman, egyedülálló anya, akinek már volt hat kisgyermeke, de szeretett volna egy hetediket is A mesterséges megtermékenyítés azonban túl jól sikerült.

2. A legfiatalabb anya

Lina Medina 5 éves, 7 hónapos és 21 napos volt, amikor császármetszéssel életet adott gyermekének. Linát szülei azért vitték orvoshoz, mert hasa hatalmasra nőtt. Lakhelyén, egy perui faluban a sámán úgy hitte, hogy daganata van, a kórházban azonban kiderült, hogy a kislány várandós. Korai serdülése következtében tudott teherbe esni; 2 és fél évesen már menstruált.

3. A legidősebb első gyerekes anya

Miután az indiai Rajo Devi Lohan több mint 40 évet várt első gyermekére, 2008. novemberében , 70 évesen anyává vált. Lánya a Naveen nevet kapta. A klinika csak nehezen vállalta el a mesterséges megtermékenyítést az asszony kora miatt, ám végül a világ legboldogabb nőjévé tették.

4. A legtöbb gyermeket szült nő

A Guinness Rekordok könyvében találjuk, azt a parasztasszonyt, akinek a neve nem maradt fent, csak “Feodor Vassilyev felesége” néven ismerjük. Ő az, aki a 18. században nem kevesebb, mint 69 gyermeket szült, 27 várandósságból – 16 ikerpár, 7 hármas ikrek és 4 négyes ikrek.

5. Az első várandós férfi

Thomas Beatie nőnek született, ám egész életében férfinak érezte magát. Műtétek és hormonkezelés révén férfiként kezdett új életet, ám szaporítószerveit megtartotta. Első feleségével szerettek volna kisbabát, de Nancynek nem lehetett. Így spermadonor segítségével, mesterséges megtermékenyítéssel ő lett az első várandós férfi.

6. A legidősebb nő, aki ikreknek adott életet

Omkarinak (70) és férjének Singh Panwarnak (77) már volt két felnőtt lánya, de ők nagyon szerettek volna egy fiút is. A kezelések árát azonban nagyon nehéz lett volna önerejükből fedezni, így eladták állataikat, jelzálogot vettek fel a földjükre, kölcsönöket kértek. Végül megszületett a fiú örökös, ráadásul egyszerre kettő is.

7. A legtermékenyebb béranya

Carole Horlock (42) béranya, összesen 15 csecsemőnek adott életet – ebből kettő a sajátja -, 13 év alatt; egyszer hármas ikreknek is.

Amikor belevágtam, megfogadtam, hogy ez lesz az egyetlen. Ám annyira élveztem a várandósságot, hogy újra át akartam élni – mondta Carole.

Egy béranya átlagosan 25-30 000 dollárt kap.

8. A legkisebb újszülött

2004. szeptember 19-én Abdul Rahmannak és feleségének, Mahajabeen Shaiknak ikrei születtek. Mindkét kislány aprócska volt, de Rumaisa csupán 240 grammot nyomott. Jelenleg mindkét kislány egészséges és szüleik nagy szeretetben nevelik őket.

9. A leghosszabb idő két szülés között

Elizabeth Ann Buttlenek két gyereke van, Belinda és Joseph. Elizabeth hosszú ideig fontolgatta a testvér-kérdést; 1956-ban adott életet Belindának, Joseph azonban csak 1997-ben érkezett. A testvérek között így 41 év a korkülönbség; a nővér akár öccse anyja is lehetne.

Forrás:

life

Facebook Hozzászólások:

Hozzászólás