9 megdöbbentő szociális kísérlet, ami sokat elárul rólunk

A tudósok szeretnek kísérletezni. A nagy cégek is és nekik van rá pénzük. Sok esetben ezek az apróbb “játékok” nem feltétlenül tűnnek logikusnak, sőt néhány esetben még a pszichológusok sem értik az ezekre kapott reakciókat.

Mutatunk ezekből párat.

Mi történik akkor, ha a szabálytalankodás megbüntetése helyett, jutalmazzuk a szabályosan közlekedőket?!

Mindenki ismeri a traffipax-ot. Gyorsabban megyünk, mint kellene és lőnek rólunk egy sztár-fotót majd két-három hét múlva kapjuk a bíróságtól a “szerelmes” levelet. Mi van akkor, ha ezt a büntetésre befizetett pénzt kisorsolják a szabályosan közlekedők között?
A kísérlet előtt a képen látható útszakaszon az átlagos sebesség 32 km / h volt. Ez 22%-kal csökkent. Ennek eredményeképp több hasonló kamerát is felállítottak Svájcban.

Hogyan érzékelik a gyerekek a felnőttek támogatását?

Egy osztály diákjait két csoportra osztottak szemük színe alapján. Az első napon az egyik csoport különböző előnyöket kapott. Támogatást és sok dicséretet, miközben a másik csoportra nem figyeltek. Arrogánsan léptek fel velük szemben. Egy nap múlva felcserélték a két csoportot. A második csoport sokkal gyengébbnek bizonyult. Még az egyszerűbb problémákat sem sikerült megoldani, míg az első csoport példásan vette az akadályokat. Ebből sikerült azt leszűrniük, hogy a büntetés sokkal kevésbé motiváló egy gyerek számára mint a támogatás és a dicséret.

Hogyan látjuk magunk és hogyan látnak minket mások?!

Egy törvényszéki művész leírás alapján rajzol arcképeket. Úgy, hogy nem látja őket. Kíváncsiságképp megkért embereket, hogy írják le magukat, ami alapján csinált egy portrét. Később megkért egy másik embert, hogy írja le ugyanazt a személyt. Az eredmény meglepő volt. A két kép sokban eltért. Saját magunk eltúlozzuk a hiányosságainkat és hibáinkat. Az idegenek az egész képet látják és figyelmet fordítanak a szépségekre.

Hogyan befolyásolja a zene az utasokat a taxiban?

Egy taxisofőr hetente változtatta a taxiban játszott zene stílusát.
A rockezene és a retro dalok lejátszása során az utasok kevés borravalót hagytak. Rap zene miatt szinte semmit. Meglepő módon a klasszikus zene volt az, ami után a taxist sokkal jobban kedvelték és több borravalót hagytak.

Mennyire ismerjük a származásunkat?

67 embert hívtak meg, hogy DNS tesztet végezhessenek el rajtuk. Majdnem mindenki biztos volt abban, hogy jól ismerik a felmenőiket. Soknak közülük előítéleteik voltak más nemzetekkel szemben. Az eredmény kimutatta, hogy a 67 ember egyike sem képvisel tisztán egy etnikai csoportot. Sokan közülük olyan géneket hordoztak melyekkel szemben előítéletük volt.

Mi lesz akkor, ha minden külföldi terméket levesznek a boltok polcairól?

Egy hamburgi szupermarketben egy napra levették az összes külföldön gyártott árucikket a boltok polcairól. Az ott élő lakók megértették, hogy milyen rossz egy ország életében ha megszűnik a többi országgal való együttműködés.

A tehetséget vagy a népszerűséget vesszük észre jobban?

A U2 együttes tagjai utcai zenészeknek álcázták magukat és egy metró aluljáróban zenéltek. Az emberek egyáltalán nem figyeltek a zenészekre, míg fel nem fedték a kilétüket. Ugyanígy járt Ronaldo is aki hajléktalannak adta ki magát és az utcán focizgatott.

Mozgólépcső helyett zongora?

Egy reklámkampány keretében az aluljáró lépcsője egy igazi zongorává változott. Minden lépcsőfok egyedi hangot adott ki ha ráléptek. A kísérlet során 66%-kal több ember használta a lépcsőt a mozgólépcső helyett, mint korábban.

Becsületkassza egy virágmezőn?

#blumen #selbstschneiden #bavaria #самопослужување #цвеќара

Aleksandar Mihajloski (@alekmih) által megosztott bejegyzés,

Egy út menti mezőre kiraktak egy kis perselyt egy táblával, hogy bárki szedhet magának virágot, zöldséget vagy gyümölcsöt. Mellé raktak egy árlistát is, hogy mi mennyibe kerül. A dolog nagyon sikeres volt. Az emberek gyakran jóval több pénzt hagytak, mint amennyi az árlistán jelölve volt. Az értékesítésből származó bevételt jótékonysági szervezetek javára osztották szét.

Mi történik, ha az emberek teljes “művészi” szabadságot kapnak?

A Reddit furcsa projekttel állt elő. Csinált egy hatalmas online vásznat, amin minden felhasználó megváltoztathatta egy képpontjának színét. A második pixel átszínezéséhez várniuk kellett 5 percet, vagy csoportban kellett “dolgozniuk”. Lettek alkotó csoportok, lettek sima “színezők” és lettek huligánok. Később kialakultak “őrzők” is, akik a “huligánoktól” védték az elkészült műveket. Először a művészek több összetett rajzot hoztak létre az őrzők segítségével. Majd később jött a cenzúra. Az őrzők eldöntötték, hogy mely képeket kell megvédeni. A felhasználók háborúban álltak. Voltak, akik minden pixelt feketére akartak festeni. A projekt 72 órán át tartott és a társadalomban élők együttélésének modelljévé vált.

Ti mit gondoltok?

Forrás:

szorakoztato

Facebook Hozzászólások:

Hozzászólás