A 10 legmeglepőbb dolog, amit emberben találtak

Az emberi test nagyon rugalmas, de néha még így is figyelemreméltó, mit bír ki. Az alábbi lista bemutatja, milyen extrém dolgok is kerülhetnek elő az emberi testből. Akár véletlenül, akár szándékosan kerültek oda, az alábbi tárgyak puszta mérete vagy mennyisége is sokkoló.

Izzó

Ha egy férfi a börtön zuhanyzójában elejti a szappant, akkor nagyon óvatosnak kell lennie. Azonban ha egy pakisztáni börtönben van, akkor sokkal inkább kell aggódnia a villanykörték miatt, amit esetleg álmában tolnak fel a végbelébe.

gluh640

Fateh Mohammad is egy ilyen helyen töltötte a büntetését, mikor egy éjszaka éles, alsó hasi fájdalommal ébredt. Mivel a fájdalom egyre erősödött, kórházba vitték, ahol az orvosok is meglepődtek, mikor egy hatalmas, érintetlen villanykörte került elő a férfi végbélnyílásából. Fateh tagadta, hogy tudomása lenne arról, hogyan került az oda, és állította, hogy bizonyára elkábították az éjjel, és a többi elítélt vagy az őrök dugták azt fel neki. Bárhogy is történt a dolog, a sebészeknek másfél órába került eltávolítani az izzót. Szerencsére a lelki traumát leszámítva a beteg teljesen felépült.

Nagynyomású levegőtömlő

Steve McCormack egészen új szintre emelte a „furcsa baleset” kifejezés fogalmát, mikor „véletlenül ráesett” egy nagynyomású levegő tömlőre, ami felfújta őt, mint egy léggömböt. Miközben McCormack a kamionja fékén dolgozott, megcsúszott, és ráesett a szelepre. Mikor a fia a segítségére sietett és mentőt hívott, a kis új-zélandi város mindkét mentőautója és a mentőhelikoptere is elfoglalt volt, így McCormack egyre nagyobbra fúvódott, bár a kollégái megpróbálták leválasztani a szelepről – sikertelenül. Mire sikerült elzárni a levegőt, McCormack-nak olyan kínzó fájdalmai voltak, hogy a segítség megérkezéséig le kellett feküdnie.

hp640

A levegő megtöltötte a férfi minden szabad testrését, beleértve a szemhéja mögötti területet is. Mindennek hatására hatalmas nyomás nehezedett a szívére. Mikor a morfinnal teli tűvel megszúrták, az a felszabaduló nyomás hatására azonnal visszapattant. A bőre úgy pattogott, mint a légbuborékos fólia. A férfi csak három nap múlva eresztett le, nagymértékű büfögés és szellentések kíséretében.

Macskakövek

Sokan veszekednek a párjukkal, de csak kevesen mondhatják el, hogy puszta dühből 20 macskakövet nyelnek le. Pedig egy kínai nő pontosan így tett. Először úgy gondolta, a köveket is meg lehet a hagyományos módon emészteni, de mikor súlyos hasi fájdalmai lettek, kórházba ment. Az orvosok igencsak meglepődtek, mikor felfedezték, hogy a nő hasában 20 darab macskakő található. Noha sürgették, hogy mihamarabb vesse alá magát a műtétnek, a nő úgy döntött, előbb a google-ön keresgél, illetve különböző fórumokon kért tanácsot. Szerencsére végül a műtét mellett döntött, és azóta teljesen felépült.

mk640

Különböző fémdarabok

Egy férfi gyomra olyan nehéz volt, hogy azt a súlya egészen a csípőjéig húzta. Mikor a hasfájása már olyan elviselhetetlen volt, hogy nem tudott sem enni, sem inni, kórházba ment. Az orvosok megdöbbentek, mikor a férfi gyomrában több mint 5kg-nyi, 650 dollár értékű pénzérmét, nyakláncot, tűt és egyéb fémtárgyat találtak, amit a férfi 10 év alatt fogyasztott el. Bár a sebészek gyorsan cselekedtek, hogy eltávolítsák az idegen tárgyakat, a beteg komplikáció következtében elhunyt. Valószínűleg a pica elnevezésű pszichés zavarban szenvedett, melyben a beteg nem ehető tárgyak fogyasztására érez kényszert.

78 darabos evőeszköz készlet

Míg a röntgenfelvételen Margaret Daalmans gyomra úgy nézett ki, mint amibe beköltözött egy medúza, a valóságban egy 78 darabos evőeszköz készletnek adott helyet, amit a nő fogyasztott el. Elmondása szerint, ahányszor étterembe ment, az étel helyett mindig az evőeszközt fogyasztotta el. Mivel idegenkedett a kések fogyasztásától, a villákat és kanalakat választotta. A nő feltételezhetően a fent említett pica súlyos formájában szenved, mivel már korábban is kezelték evőeszköz készlet fogyasztásával. Ebben az esetben azonban egy egész menza evőeszköz készletét fogyasztotta el. A nő azóta felgyógyult a műtétből, és most azon dolgozik, hogy kigyógyuljon a pica-ból.

cut640

Fel nem robbant bomba

Channing Moss ma már igazi háborús hősként ismert, miután csodával határos módon túlélte, hogy egy fel nem robbant bomba fúródott az alhasába. 2011-ben egy rutin őrjáraton vett részt Afganisztánban egy páncélozott autóval, mikor őt és legénységét hirtelen rakéta meghajtású gránátokkal támadták meg, melyek két katonát is megöltek. Ezek a gránátok olyan erősek, hogy képesek elpusztítani minden élőlényt 30 méteres távolságban. Valami oknál fogva azonban az egyik nem robbant fel, miután belefúródott a férfi testébe.

A csapat egyetlen mentőse történetesen épp Moss mellett volt az eset idején, és gyorsan kezelésbe vette őt. Az orvosi helikopter a környéken dúló harcok miatt csak órák múlva érkezett meg, ám Moss számára nem ez és nem a kínzó fájdalom jelentette a legnagyobb gondot. Mivel a testébe fúródott bomba fenyegetést jelentett a többi katonára, majdnem hátrahagyták, hogy meghaljon. A hadseregben ugyanis szabály, hogy nem szállítanak olyan sebesült katonát, aki veszélyezteti a többiek életét. Szerencséjére a helikopter személyzete úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyják ezt a szabályt, és a legközelebbi kórházba szállították a sebesültet. Mire odaértek, a vérveszteség miatt a férfi szíve már alig működött, de szerencsére a kevés bombaszakértő egyike épp a kórházban tartózkodott, és a bombát egy biztonságos helyen felrobbantotta. A sebészek fáradhatatlan munkájának köszönhetően a katona felépült, és újra tud járni.

Ruhadarab

A 20 éves Anuj Ranjan mellkasi fertőzés miatt került a műtőbe, és az orvosokat is megdöbbentette, hogy egy övet találtak benne, mely valószínűleg egy évekkel korábbi autóbaleset során került oda. A férfi 2006-ban szenvedett autóbalesetet, ami következtében egy tátongó seb maradt a hasán.

belt640

Ranjan akkoriban tuberkolózisban és egy másik fertőzésben is szenvedett, melyek hatására egy üreg alakult ki a mellkasában. A műtétre ennek, illetve a fertőzésnek a kezelése miatt volt szükség. Ekkor találták meg az orvosok a 20 cm hosszú övet és egyéb ruhadarab maradványokat a férfi tüdeje és szíve közé ékelődve. Ezzel fény is derült a beteg krónikus mellkasi fájdalmának és fertőzésének okára.

Mikrofonállvány

Az a történet, ami úgy kezdődik, hogy egy terhes nőt átszúrnak egy mikrofon állvánnyal, általában tragédiával végződik. Jessie Wickham azonban a szerencsés kivétel. Annak ellenére, hogy 6 métert zuhant egy galériáról, és egy majdnem méteres mikrofonállvány szúrta át, csak tüdősérülést szenvedett – az állvány milliméterekkel kerülte el a szívét és a magzatot is. Miután a gyerekei hívták a mentőket, helikopterrel szállították kórházba. A mikrofonállványt a kórházban eltávolították, és császármetszéssel a babát is világra segítették. Azóta mindketten jól vannak.

ma640

Megkövesedett magzat

A 9 hónap a legtöbb várandós anya számára meglehetősen hosszú időnek tűnik. Mit szól a 60 évhez? Huan Yijung, egy 90 éves kínai nő igencsak meglepte az orvosokat, mikor egy megkövesedett magzatot hozott a világra. A litopedia olyan ritka eset, mikor a megtermékenyített petesejt a méhen kívül tapad meg, ám mivel a fejlődésben meglehetősen előrehalad, a petesejt nem hal el, mint általában. A magzat tovább növekedett, majd megkövesedett, és sosem lett eltávolítva, mivel a szervezet nem érzékelte idegen testként.

stonebaby

A nő mintegy fél évszázadot élt le a megkövesedett magzattal a testében. Egy hasi sérülés miatti műtét során derült fény a magzat létére, melyet el is távolítottak. Korábban a nőnek azért sem tűnt fel, hogy valami nem stimmel, mert egyébként is elhízott volt.

Borsópalánta

2009-ben Ron Sveden-nel közölték, hogy valami rendelleneset találtak a tüdejében, és biopsziára van szükség a pontos diagnózishoz. A férfi már korábban is kimerültségre, étvágytalanságra, légzési nehézségre és gyakori köhögésre panaszkodott, és mivel 75 életéve java részében dohányzott, a legrosszabbtól tartott. Mivel állapota rohamosan romlott, kórházba került, ahol 10 napot várt a diagnózisra, melyről azt gondolta, minden bizonnyal tüdőrák lesz. A röntgenfelvételen az orvosok egy nagy, sötét foltot találtak, melyről további vizsgálatok után kiderült, hogy nem tumor, hanem egy borsó palánta, mely a férfi tüdejében indult növekedésnek!

peaplant

Szerencsére a sebészek hamar eltávolították a kb.15 cm-es növényt, majd a beteg az operáció után stílusosan borsót kapott ebédre.

Forrás:

hipochonder