A leghátborzongatóbb mondatok, amiket gyerekek a szüleiknek mondtak

A gyerekek néha mondanak furcsa dolgokat, de ha ilyesmit hallanék tőlük, egészen biztosan kiszaladnék a világból.

#1

“Menj vissza aludni bátran, semmi sincs az ágyad alatt.”

“Tudom, most már mögötted van.”

Azóta sem tettem túl magam ezen, és kiráz a hideg, ha rá gondolok.

#2

Egy régi temetőben sétáltunk, amikor a 3 éves fiam megszólalt: “Ott van a bátyám”. Amikor szóltam neki, hogy neked nincs is bátyád azt felelte: “Tudom mami, de nem most, hanem még azelőttről, amikor a másik néni volt az anyukám”.

#3

A 3 éves lányom otthon odaállt az újszülött fiunk fölé, majd megszólalt: “Apa, ő egy szörnyeteg… el kellene őt égetnünk”.

#4

Az 5 éves fiam megkérdezte egyik nap tőlem, hogy mikor lesz 23 éves. Feleltem neki, hogy 18 év múlva. Erre rám nézett a nagy szemeivel és azt mondta: “Remélem, most nem halok majd meg, múltkor annyi idősen mentem a mennybe”.

#5

A 4 éves fiam rajzolás közben mindig egy dalt dúdolgat. Egyik nap megálltam egy percre, hogy meghallgassam, melyik ez a dal, de nem ismertem fel, nem én tanítottam neki. Megkérdeztem, hol tanulta. Ő nyugodtan csak annyit válaszolt, hogy a szobájában lakó néni szokta énekelgetni neki.

#6

Egyik este hatalmas vihar volt felénk. Az 5 éves lányom odaállt a kertre néző üvegajtó elé és azt mondta: “Édes Istenem, túl fiatal vagyok még, ne engem vigyél el, (majd hátranézett a nagyanyjára) vidd a nagyit, ő már úgyis öreg”.

#7

Amikor kisgyerek voltam, sokat voltunk a nagyszüleim házánál. Egyik nap rámutattam egy hatalmas fára és azt mondtam, hogy a fa beteg és meg fog halni. Nyilván senki sem foglalkozott ezzel a kis elszólással, egészen másnapig. A fa reggelre kidőlt, egyenesen rá nagypapám kocsijára.

#8

A 2 éves fiam sokat játszik a ház körül. Mindig szólok neki, amikor kimegy, hogy vigyázzon magára. Egyik nap visszaszólt nekem: “Nyugi mami, a nagypapi mindig vigyáz rám.” Az édesapám akkor hunyt el, amikor a fiam 2 hónapos volt, és azóta nem nagyon beszéltünk neki róla.

#9

3 hónapos terhes voltam. Egyik nap a 2 éves fiam odajött hozzám, megölelte a pocakom és így szólt: “A kistesóm beteg”. Pár napra rá elvetéltem…

Forrás:

femcafe