A pincérnő megkülönböztetés nélkül kiszolgálta a hajléktalant. Amikor az felfedte kilétét, a nő elsírta magát!

Ha egy hajléktalan embert kiszolgálnál, aki nem tud fizetni az ételért, kiállnál mellette és kifizetnéd helyette? Nos, pontosan ez történt egy texasi pincérnővel.

Maria egy átlagos műszakában dolgozott éppen, majd egy ember, aki az egyik asztalánál ült, örökre megváltoztatta az életét. A férfi egyértelműen nem volt jó anyagi helyzetben, azonban Maria, ahogy a többi asztalhoz is, úgy ehhez is odalépett és kedvesen ezt mondta neki: A nevem Maria. Ha valamire szüksége van, csak tudassa nekem és hozom Önnek!”

A hajléktalan ember észrevette, hogy a többi ott dolgozó pincér rá sem nézett és oda sem ment hozzá. Az étterem vezetője ugyanis figyelmeztette az alkalmazottait, hogy ha olyan embert szolgálnak ki, aki nem tud fizetni, azt nekik kell majd kifizetniük.

Ez azonban nem tartotta vissza Maria-t.

Miután a férfi befejezte az evést, fizetett és elment…, de előtte még becsúsztatott a tányérja alá 100 dollár borravalót és egy cetlit.

Miközben a lenyűgöző borravaló is eléggé meglepte, a cetli volt az, ami igazán sokkolta Maria-t.

Az üzenet, ami rajta állt, így szólt: “Kedves Maria, nagyon tisztellek és látom, hogy te is tiszteled magad. Ez egyértelműen látszik abból, ahogyan másokkal bánsz, hogy megtaláltad a boldogság titkát. A kedvességed vezérel másokat is, akik ismernek téged.

A cetlit az étterem tulajdonosa írta alá.

A hely tulajdonosa hajléktalan emberként álcázta magát, és bement a saját éttermébe, hogy ellenőrizze az alkalmazottai hozzáállását és a szolgálat minőségét.

Maria-nak a legcsekélyebb sejtése sem volt arról, hogy ki lehetett a férfi, de nem is foglalkoztatta különösebben. Soha nem diszkriminált senkit, ahogy őt sem. Az egyetlen dolog, ami foglalkoztatta, hogy a vendégei mind a legjobb ellátásban részesüljenek.

A munkaetikája nem csak egy nagylelkű borravalót eredményezett számára, hanem ahhoz is hozzásegítette, hogy ő legyen az étterem vezetője. A kedvessége által az élete örökre megváltozott.

Csodálatos és mindannyiunk által követendő példa

Remélhetőleg ez a történet megváltoztatja a látásmódodat és nem csak azért, mert bármelyik utcasarkon ülő hajléktalan lehet valójában milliomos, hanem azért, mert egy ilyen tett a legemberibb, amit tehetünk. Ugyanolyan tisztelettel bánjunk másokkal, ahogy azt elvárjuk visszafelé is.

Ne feledd az üzenet legjelentősebb mondatát: “Megtaláltad a boldogság titkát.”

Szeresd és tiszteld úgy a felebarátodat, ahogy azt te is elvárnád. Ez az egyik legfontosabb lépés ahhoz, hogy valóban boldog légy.

Forrás:

tudasfaja