A tűzoltók 8 éves kislány testét találják meg a romok között – mikor felemelik látják milyen hős volt

Tavaly augusztus 24-én földrengés volt Olaszországban, mely legalább 247 emberéletet követelt, írta az Aftonbladet. A halottak között volt Giulia Rinaldo is aki 16 órán keresztül feküdt a romok alatt, írta a Sun.

Pescara del Tronto volt az a város, ahol a földrengés a legtöbb áldozatot követelte, turisták és helyi lakosok is áldozatul estek. Giulia és családja is.

Mikor a földrengés elkezdődött, Giulia a saját testével védte négy éves húgát és inkább ráfeküdt, hogy a kislány ne sérüljön meg.

A földrengés után 16 órával megtalálták a kislányt. Sajnos ő nem élte túl a katasztrófát viszont kishúga életben maradt.
Elékezett a temetés napja. Az egyik tűzoltó, aki megtalálta a kislányt a romok alatt, annyira meghatódott, hogy egy levelet írt az elhunyt kislány számára.

“Kedves kislány,

Én segítettem neked kiszabadulni a téglák fogságából.
Sajnálom, hogy nem érkeztünk időben. Már nem lélegeztél. De szeretném, hogy tudd, mi mindent megtettünk érted.
Mikor Aquilában vagyok, tudom, hogy egy angyalka néz rám a mennyből.

Tudom, hogy Te leszel az égbolton a legfényesebb csillag.

Viszont látásra Giulia, bár nem ismertük egymást, szeretlek.

Andrea”

A férfi a koporsóra tette a levelet, a lány szülei pedig úgy döntöttek, a helyi újságban közzéteszik azt. Nagyon meghatónak találták a férfi szavait. Mi csak egyetérteni tudunk ezzel, nyugodj békében Giulia.

Forrás:

csodalatos