Az édesanya szörnyű hátfájásról panaszkodik és ennek okát 15 évvel a szülés után fedezi fel

Ha valamilyen egészségügyi problémánk van, akkor jobb ha ezt nyíltan megbeszéljük valakivel mert a háttérben esetleg komolyabb probléma húzódhat meg. Pontosan ez volt a helyzet d’Amy Bright esetében is. A hölgy hat gyermek édesanyja és már 2003 óta szörnyen fájt a háta, írta a WRAL.com és a First Coast News.

“Nagy fájdalomról van szó, olyan érzésem volt, mintha égne a hátam. Sokszor az is előfordult hogy éreztem a csípőmben is és éreztem, amint a fájdalom lemegy a lábamba.”

Amy 2003-ban szülte meg hatodik gyermekét és azóta nagyon fájt a háta. A fájdalom pedig lehúzódott a lábában is érezte, az orvosok hiába vizsgálták nem tudták megmondani mitől fájhat a háta. Egészen addig, amíg egy röntgen felvétel nem készült.

Ahogy azt a lenti képen is látjuk, egy 3 cm hosszúságú tű fúródott bele a gerincoszlop egyik csontjába. Ezt azzal magyarázták az orvosok, hogy Amy 2003-ban szüléskor epidurális érzéstelenítést kapott.

A szülésnél minden rendben volt, de a tű benne maradt a csontban. Ezt pedig nem lehetett eltávolítani mert a hölgy teljesen lebénult volna. A tű a csont szerkezetében visszafordíthatatlan károsodást okozott és a hölgy nem tud mást tenni, együtt kell élnie a fájdalommal.

A kórház egyetlen szót sem szólt az esetről, sőt a hölgy orvosi dokumentációjában sem tesznek említést róla. Ezért Amy jogi lépéseket tett:

“Ha csak egy kicsit is emberibben kezelték volna az esetemet, azt mondják: Elnézést, óriásit hibáztunk, most szeretnénk helyrehozni.” De nem, inkább nem mondtak semmit.”

Mennyire igaza van a hölgynek, ez felháborító. Az egészsége végleg károsodott, persze hogy joga van panaszkodni. Kérjük oszd meg ezt a cikket a Facebookon!

Forrás:

femcafe

Facebook Hozzászólások:

Hozzászólás