Az összes ráncom eltűnt néhány használat után, azóta senki nem hiszi el a korom!

Ráncaink az életkor előrehaladtával egyre inkább csak szaporodnak, eltüntetni nem tudjuk őket, csak lassítani a folyamatot.

Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy 5, vagy 35 ránc van az arcunkon. Az alábbi keverék nagy hatóerővel csökkenti a ráncok kialakulását.

Hozzávalók:

-1 evőkanál mandula vagy olívaolaj

-2 teáskanál kókuszolaj

-1 teáskanál méz

-1 tojás sárgája

Alkalmazás:

Vízgőz fölött olvasszuk fel a kókuszolajat, majd adjuk hozzá a mandula vagy olívaolajat. Ezután keverjük bele a tojássárgát, és a mézet. Alaposan kavargassuk, mg egyenletes masszát kapunk. Hagyjuk 5 percig állni, és már használhatjuk is.

Tisztítsuk meg az arcunk, töröljük szárazra, majd kenjük fel a keveréket. Masszírozzuk bele alaposan, és hagyjuk egy fél órát pihenni.

Ezután néhány ásványvízbe áztatott vattakoronggal töröljük le az arcunkról a pakolást.
Hetente legalább egyszer ismételjük meg ezt a módszert, és rövid idő belül látni fogjuk, hogy ráncaink szinte teljesen eltűnnek.

Megszabadulni nem fogunk tőlük, viszont bőrünk sokkal ápoltabb lesz, és a keverék segítségével meg tudjuk előzni az újabb ráncok tömeges kialakulását.

Forrás:

tudasfaja

Facebook Hozzászólások:

Hozzászólás