Brutálisan kigyúrta magát Majka! Félmeztelen képet posztolt

Elárulta, mennyit fogyott.

2001-ben diagnosztázáltak nála szívritmuszavart, azóta már kétszer is műtötték. Majka ismét változtatott az életmódján, és lenyűgöző formában van.

Másfél évvel ezelőtt részletesen mesélt arról, éveken át volt halálfélelme, és attól retteget, holtan esik majd össze. “Sokszor úgy éreztem, hogy három percen belül meg fogok halni, aztán az orvosok megnyugtattak és rendbe tették a lelkem. Ez egyébként nem egy könnyen diagnosztizálható betegség. Az én életemből öt évet vett el az, hogy végre kimutasson valamit az EKG, hiszen nem minden pillanatban lép fel a pitvarfibrilláció. Ez a néhány év rettegésben telt el, ugyanis édesapám is nagyon fiatalon halt meg, 45 évesen kapott infarktust. Az ő halála után fél évvel jelentkeztek az én tüneteim” – mondta akkor a Lokálnak.

“Mára már túl vagyok két műtéten, egyszer lézeres, majd fagyasztásos vagy égetéses módszerrel próbálták eltüntetni az úgynevezett extra belépéseket, ami a zavart okozza a szívdobbanások között. Nekem például le kellett tennem a cigit, meg kellett tanulnom, hogyan kell elengedni stresszes dolgokat, és rendszeresen sportolok már, ez is rengeteget segített. Ezzel a kicsi, kártya méretű ketyerével pedig megelőzhető a nagyobb baj, hiszen folyamatos kontroll alatt tudjuk tartani az egészségemet. Hosszú idő után végre biztonságban érzem magam.” – tette hozzá akkor, utalva egy magyar diagnosztikai eszközre.

Nos, Majka 5 hete kemény diéta- és edzésprogramnak vetette alá magát. Brutálisan kigyúrta magát – friss kép érkezett.

Öt hete edz, már öt és fél kilótól szabadult meg. Akár legyinthetnénk is, hogy az semmi, de ez idő alatt Majoros Péter bizony az izomzatát is keményen megdolgozta, ami bizony súlygyarapodással jár. Legfrissebb, félme ztelen képén pontosan látható is, miről van szó. Le a kalappal!

-5,5

Peter Majoros (@majesz187) által megosztott bejegyzés,

Íme az egy héttel ezelőtti fotó: az akkori híradása szerint 4,5 kilóval mutatott kevesebbet alatta a mérleg a kezdetekhez képest. Az izmai azonban már akkor is hatalmasak voltak. Majka egyre erősebb…

-4,5 kg 4 hèt alatt !! #pepekriston #hajós #getfitriverfitness

Peter Majoros (@majesz187) által megosztott bejegyzés,

Majka a ValóVilág alatt kicsit sem számított izmosnak, sőt, csak a kiköltözés után kezdett el tudatosabban foglalkozni a testével és zenei karrierjével.

PicsOfTheDay (@picsoftheday001) által megosztott bejegyzés,

Forrás:

twn.hu