Csak egyetlen dolgon változtatott, és eltűnt a hasáról az összes háj

Hogy erre eddig nem jöttünk rá!

Drasztikus lépésre szánta el magát

Jenny Sugar középiskola óta növesztette a hasán felhalmozódott zsírmennyiséget. Imádta a gyorskajákat, ráadásul kétszer szült, így nem meglepő, hogy egy idő után azzal szembesült, hogy nagyobb a pocakja, mint szeretné. Bár ráállt a rendszeres sportra, illetve egészségesen kezdett étkezni, nem jött a változás.

Rájött, hogy valamilyen drasztikus lépésre kell elszánnia magát a sikerhez: heti ötször elkezdett CrossFit órákra járni, egy hónap után pedig észrevette, hogy laposodik a pocakja. Elhatározta, hogy ad hat hónapot a mozgásformának, hogy meglássa, hosszabb távon milyen eredményt érhet el vele, magában azonban meg volt róla győződve, hogy ettől fog lefogyni.

Csak havi egy fotóra volt szükség

Sajnos azonban a szép remények hamar szertefoszlottak: Jenny hasa újra nőni kezdett, amiért borzasztóan szégyellte magát, és azon gondolkodott, hogy abbahagyja a CrossFitet. Hogy valamennyire mégis motiválja magát, és hogy nyomon kövesse a teste alakulását, minden egyes hónapban lőtt egy teljes alakos szelfit. Gondoltad volna, hogy végül ez segítette hozzá a súlyfelesleg leadásához? Pedig így van.

A havonta egyszer elkészített felvételek ráébresztették arra, hogy a külseje nagyon lassan, de biztosan alakul, és ha néha úgy is érzi, hogy hízik, azt okozhatja puffadás, vagy éppen az, hogy mit evett előző este.

12 hónap, 12 fotó – micsoda eredmény!

“Az, hogy láttam a felvételeken az apró változásokat, megadta a kellő motivációt. Többé már nem tört le, ha azt mutatta a mérleg, hogy egy kilóval nehezebb vagyok. Ha téged is frusztrálnak a számok, ám nyomon szeretnéd követni a formálódásodat, ne méricskélj, hanem időről időre fotózd le magad. Válassz ki egy outfitet, ami minden alkalommal rajtad lesz, és kattintsd el azt a rohadt gépet.

Senkinek sem kell megmutatnod. Akkor is csináld meg a képet, ha tudod, hogy nem eszel a legegészségesebben, vagy nem sportolsz eleget. A fotók inspirálni fognak abban, hogy tovább küzdj és végigmenj az utadon” – idézi Jenny szavait a Popsugar.

 

Forrás:

femcafe.hu

Facebook Hozzászólások:

Hozzászólás