Döbbenetes titkokra derült fény Paudits Béla múltjából

A legtöbbről a közeli ismerősei sem tudtak.

A 68 éves korában elhunyt Paudits Béla ko­runk egyik leg­ti­tok­za­to­sabb, egy­ben leg­tra­gi­ku­sabb sorsú szí­né­sze volt. Tehetsége egykor az egekig emelte, de mint később kiderült a sors sokkal nehezebb életet szánt neki, mint másoknak.

A Ripost olyan titkokat gyűjtött össze a nemrég elhunyt színészről, akik közül sokat csak nagyon kevesen tudtak:

1. Paudits Béla 1949-ben született. Kiskorában nem fejlődött megfelelően a gyomra, és ez végigkísérte az életét. De a szülei sokáig aggódtak, hogy más fejlődési rendellenessége is van, ugyanis a kis Paudits egészen hároméves koráig egyetlen szót sem szólt.

2. Béla eredeti szakmáját tekintve intarzia bútorasztalos volt és bár Kibédy Ervin tanácsára szülei végül megenyhültek és megengedték neki, hogy színészmesterségre adja a fejét, csodálatos bútorokat készített.

3. Szülei nyomdokaiban járva 1986-ban elvégezte a Vendéglátóipari Főiskolát és éveken át vezette Budapest mára inkább hírhedtté, mint híressé vált Hallo Bárt. De igazgatta a hírességek törzshelyeként is funkcionáló Fészek Klubot is.

4. Sokan állítják, hogy ők fedezték fel Zámbó Jimmyt, de valójában Paudits Béla volt az, aki először figyelt fel a hét oktávon éneklő későbbi szupersztárra. Jimmy ugyanis éppen azokban az években lépett fel a Hallo Bárban, amikor az Paudits irányítása alatt állt.

5. Felesége volt élete támasza. Marcsi hosszú éveken át viselte gondját és támogatta őt anyagilag is. Az asszony halála után Paudits Béla teljesen összeomlott, akkor vesztette el végleg az életbe vetett hitét.

6. Vér szerinti lánya sok éve elfordult tőle, de nem ő volt a színész egyetlen gyermeke. A csecsemőt a színész felesége fogadta örökbe, aki sokak szerint azonos azzal a fiatal hölggyel, aki élete utolsó éveiben szeretettel ápolta őt.

7. Paudits Béla soha nem látta másfél éves unokáját. Miután kitagadta lányát és elfordult tőle, nem volt kíváncsi a kisfiúra sem.

8. Bár éveken át nyomorgott, nem volt hajlandó segítséget elfogadni senkitől. Jóbarátja, Laisz András mixer, a saját étterméből szállított étellel szerette volna támogatni őt, de visszautasította a lehetőséget, mert büszkesége nem engedte, hogy „alamizsnán” éljen.

9. Emblematikus kopaszsága nem a természetes öregedés folyománya volt. Paudits Béla egy színházi parókától kapott fertőzést, ezért vesztette el hajkoronáját.

10. Lelkesedésére és munkabírására jellemző volt, hogy nem ismert akadályt, ha premierről volt szó. Fiatal éveiben egy főpróba során elesett és olyan szerencsétlenül ért földet, hogy hét bordáját törte. Ennek ellenére színpadra akart állni, de a rendező és az igazgató ezt megtiltotta.

(Ripost)

Forrás:

blikkruzs