Egyenként kikészíti a gyerekek ruháit, aztán valami olyant tesz, ami téged is szavak nélkül hagy!

Egy gyerek érkezése mindig csoda. A kisbabák beragyogják egy család életét, és teljessé teszik a felnőttek világát. Minél többször örülhetnek a szülők a gyerekáldásnak, annál több szeretet veszi őket körül, hisz mi értékesebb egy csöppség felhőtlen boldogságánál, feltétel nélküli szereteténél?

A gyerekek létszámával azonban a körülöttük sorakozó teendők is megsokszorozódnak, a feladatokat pedig elég nehéz mindig jelesen teljesíteni. Bár mindkét szülő ki szokta venni a részét a gyereknevelésből, ez a „mesterség” néha komoly fejtörést okoz a felnőtteknek.

Chloe és Rohan Dunstan nem kevesebb, mint hat gyereket dédelget, a szíve minden szeretetével. Evan, Otto, Felix, illetve a hármasikrek – Henry, Rufus és Pearl a világmindenséget jelentik a házaspár számára. A hat csöppséget etetni, öltöztetni, fürdetni, lefektetni nem kicsi dolog, az esti programot pedig általában Rohan vállalja magára.

Az apa ügyesen megfürdeti a gyerkőcöket, amit a pizsibe bújtatás követ. Az apa már egészen rutinosan végzi ezeket a tevékenységeket, sőt mi több, igazán okos trükköt alkalmaz, hogy hamarabb a végére érjen.

Az alábbi time-lapse videó a lehető legmókásabb bizonyíték Rohan leleményességére. Bár a kicsik nem hagyják magukat, és két másodpercet nem képesek nyugton ülni, végül az apuka győz, és valamennyi kiskópé indulhat aludni – de csak miután elkészült az imádnivaló családi portré!

Zabálnivalóak, nem igaz?

Forrás:

twice

Facebook Hozzászólások:

Hozzászólás