Elvesztette feleségét és a fiát, de 15 évvel később csodálatos dolog történt…

Donald Gould igazi példa volt minden férfi számára. Katonaságot végzett, gyönyörű felesége és egy fia is volt. De egy szerencsétlen nap felesége meghalt és ő nem tudta feldolgozni ezt a drámát. Donald depresszióba esett és egyre több alkoholt kezdett fogyasztani. Végül az apaság szerepét sem tudta betölteni és a hadseregből is kizárták. Még ez sem volt elég ahhoz, hogy valamit változtasson az életén és évtizedeken át egyre többet és többet ivott.

e1-1

Nem volt pénze, hogy fizesse a költségeket és emiatt a lakásból is kitették, amelyet bérelt. Az egykor bátor katona most hajléktalan lett és 15 éve az utcán él. Nagyon fáj, hogy elhagyta a fiát de most már szégyelne találkozni vele.

e2-1

De egy nap, Donald élete teljesen megváltozik. Szülővárosában, Sarasota-ban Floridában egy zenei fesztivált rendeztek. A rendezvény keretében az utcán több zongorát is elhelyeztek, hogy bárki játszani tudjon, aki akar. Donald elhaladt egy ilyen zongora mellett és visszaemlékezett, hogy valamikor ő is tudott játszani ezen a hangzeren. A hadsereg zenekarában is zenélt és akkoriban még arra is gondolt, hogy zenetanár legyen…

e3-1

Szerencsére a zenei tudását nem felejtette el és minden járókelő figyelmét felkeltette, aki elhaladt mellette. Valaki levideózta őt ahogyan játszik és feltöltötte az internetre.

Két nap alatt a videót több mint 2.000.000 ember nézte meg. Az emberek adományozni is kezdtek a hajléktalan számára. Az aktivisták külön alapot hoztak létre és 40.000 dollárt sikerült összegyűjteniük. Ezt a pénzt arra használták, hogy segítsenek azokon az embereken, akiknek nincsen lakásuk. Ugyanakkor az aktivisták rávették Donald Gould-ot, hogy közösen szervezzenek egy jótékonysági koncertet.

e5-1

Donaldot kellemesen meglepett az ajánlat. Hirtelen úgy érezte, hogy az embereknek szükségük van rá és úgy döntött, hogy nem hagyja ki ezt a lehetőséget.

e6-1

Eleinte Donald egy olasz étteremben zeneszként dolgozott. Zongorázott és klarinéton és játszott. Ha ránézek most Donaldra, alig tudom elhinni, hogy 15 évig hajléktalan volt.

e7

Miután helyreállt a társadalmi élete, Donald úgy döntött, hogy itt az ideje, hogy megvalósítsa az álmát, hogy meglássa a fiát. Csodák csodája, a fia, aki már 18 éves lett, meglátta az édesapját a TV-ben és felvette a kapcsolatot az apjával. Amikor először beszéltek Skype-on, Donald nem tudta visszatartani a könnyeit…

e8

Ez a történet ismét arra emlékeztet bennünket, hogy mindenki megérdemel egy második esélyt. Ha Te is egyetértesz ezzel a kijelentéssel, akkor oszd meg a Facebook-on!

Forrás:

buzzblog