Mindenét felélte: havi 43 ezerből él a Barátok Közt sztárja

Hiába tűnt úgy, hogy Rékasi Károly megúszta a kórházi fertőzést, most kiderült, hogy több baktériummal is küzd a szervezete, így folyamatos orvosi felügyeletre szorul. A Barátok Közt sztárja mostanra felélte a tartalékait és mindössze 43 ezer forint táppénzt kap havonta. A hazánkban gyakori kórházi fertőzések sok magyar tartalékát emésztették fel, pedig aki előre gondoskodik róla, az nemcsak juttatást, hanem kiemelt ellátást is kaphat.

Ugyan korábban úgy tűnt, hogy megúszta a kórházi fertőzést Rékasi Károly, azonban nemrég kimutatták: négy baktériumtípus is megtalálható a szervezetében. Emiatt viszont folyamatos orvosi felügyeletre van szüksége, a kórházat csak pár órára hagyhatja el hetente – írja a Best. A Bors beszámolója szerint egyébként havonta 43 ezer forintos táppénzt kap, így nem is csoda, hogy felélte tartalékait.

A kórházi fertőzések egyébként nem is olyan ritkák hazánkban, a sokszor amputációhoz vezető húsevő baktérium a műtéten átesett magyarokat vészjóslóan sokszor támadja meg, ami általában csak elhúzódó kezeléssel gyógyítható. Ha viszont a családfenntartó kerül ilyen helyzetbe, akkor sokszor a család minden tartaléka rámegy a betegségre.

Tényleg nem tehetünk semmit?

Nem mindegy, melyik kórházban kapunk kórházi kezelést, míg az állami intézmények egy részében szinte rendszeres a fertőzés, addig a magánkórházakat eddig elkerülték ezek az esetek. Persze egy ilyen intézmény nem olcsó mulatság, a komolyabb műtétek ára félmillió forintnál kezdődik. Ekkora összeget viszont a magyarok túlnyomó többsége nem tud zsebből kifizetni, viszont számukra sincs veszve minden.

Az egészségbiztosítások ugyan egyre népszerűbbek, de még mindig csupán a magyarok 1 százalékának van ilyen típusú védelme.

Ennek egyik oka, hogy még nem nagyon ismerik hazánkban ezt a fajta biztosítást, illetve a viszonylag kicsi kockázatközösségek miatt egyelőre nem mindenki engedheti meg magának. A kockázatközösségek növekedésével viszont a biztosítás díjai radikálisan csökkenhetnek, ami segítheti az egészségbiztosítások széleskörű elterjedését is.

A magánkórházaknak nemcsak ez az egyetlen előnye:

  • Nincsenek hosszú várólisták, így nem kell éveket várni egy beavatkozásra,
  • Személyes törődést kapnak a betegek és
  • Hálapénzt sem kell fizetni, sőt számlát kapnak.

Mit fizet az egészségbiztosítás?

Számos formája létezik az egészségbiztosításoknak, leginkább abban különböznek, hogy milyen formában térítenek az ügyfélnek:

  • Az életbiztosítások mellé köthető egészségbiztosítások műtét, illetve a kórházban eltöltött napok után fizetnek egy előre meghatározott összeget. Ezek között találhatunk olyat is, amely a kritikus, gyakran előforduló betegségek (szívroham, stroke, daganatos megbetegedés stb.) esetén fizet.
  • A finanszírozó jellegű egészségbiztosítások viszont a kórházi költségeket fizetik ki. Ezeknél, ha a magánkórházi kezelést választjuk, akkor a biztosítás kifizeti a műtétet és a kezelés költségeit. Ennél választhatunk olyan opciót, amely egy elhúzódó betegség esetén jövedelmet biztosít nekünk, így nem kell felélnünk a tartalékainkat, ha megbetegszünk.

Megtakarítással is felkészülhetünk egy esetleges betegségre vagy balesetre. Egészségpénztári befizetéssel takarékoskodva tehetünk félre kifejezetten magánkórházra, de a gyógyszereket is fizethetjük ebből. Az pénztári megtakarítás után egyébként 20 százalékos adójóváírást kaphatunk, így ez igazán vonzó lehet. Ha például havi 10 ezer forintot (éves szinten 120 ezer forint) teszünk félre, akkor egy évben 24 ezer forint jóváírást kaphatunk.

Forrás:

penzcentrum